megint hétvége

és én megint sopronban. még győrbe sem mentem el exosztállyal kertipartizni (btw annyira nem is akartam, csak néhány ember miatt), meg pesten sem maradtam a hűvös lakásban vagy strandon valakivel, hanem gondoltam családozok, mert mindig megkapom, mennyire keveset vagyok velük. hátmost: csütörtökön egész nap velük voltam pesten, majd este jöttünk sopronba. tegnap az izzadáson kívül végül egy rövid ausztriai kiruccanás lett a nap programja, ahol kvázi fordítóként tündököltem kevéske nyelvtudásommal - vagy beszélniakarásommal, mittomén. hozzáteszem, 10 év után először mentünk ki "csak úgy", vásárolni ausztriába, mobil klímát bátyónak, aki nem bírja a meleget. persze nem volt sehol semmi, mert ebben a "hőségriadóban" mindenki mindenhonnan mindent megvett. még márkátlan szar sem volt. felháborító.
aztán ma balaton lett volna programon, amit anya mindenféle oknál fogva lemondott. hát ennyi. ismét marad a meleg panellakás és a ventillátor. meg a mindenféle tennivalók, lényegében betokozódva, családi programok megint törölve. komolyan úgy érzem, képtelenek vagyunk valamit is együtt megcsinálni. lehet, hogy ezzel nem lenne baj alapjában, csak bennem túlzottan a segíteniakarás van, de lassan be kell látnom, hogy aki nem akarja, annak nem lehet segíteni. csak én vagyok olyan hülye, hogy rágom ezen magam. vagy mittomén. kicsi vagyok én ehhez.
az időközben bekövetkezett "szakítás" óta néha fellángol bennem a "hiányzikmogyi" érzés. az a helyzet, hogy fogalmam sincs, mikor lesz képes valaki hasonló állapotot kiváltani belőlem, amit neki sikerült az első randi után. szar dolog ez a kapcsolatosdi, ameddig tart, az ember habzsolja, utána rövid ideig tart a gyomorrontás, amit a túlzabálás okozott, aztán már csak az éhséget érzi az ember, és az eltart sokáig.