summa - rostock/berlin-tengely

nos, akkor a kimaradt részek és beszámolók, némi konvekvenciával vegyítve. rostockot valahol a felújítás és a naplemente tájékán hagytam abba. felújítás meglett, a festést leszámítva szerintem szép minden, a plafon viszont faszán kifoltosodott, a tapéta helyenként annyira beitta a festéket, hogy visszaszürkült az eredeti szürke színére. azért bánt csak a dolog, mert én festettem a plafont, és szegény dáááv lakását nem akartam elbaszni. nem szándékosan, de asszem sikerült egy kicsit, de nem helyrehozhatatlanul.
ja, dáááv lehet, hogy ezután néha dávi, dáci vagy dácika - semmi esetre sem dácia - néven fog szerepelni itten, a fáradtságunk/hülyeségünk közepette fény derült arra, hogy van, aki őt rég így hívta. lehet, hogy folytatom ezt a hagyományt. picsogós beszédben a németek abszolút vezérek, szerintem kevés rosszabb hangzású dolog van, mint a német picsogás. két elemet beemeltem a picsogós szótáramba: az egyik egy benzinkutastól származik, a tschüss elköszönés buzított változata, bizonyos CSÜSZÍÍÍ, a másik ákostól és soksok némettől származik, az auf wiedersehen-nek rövidített mosolygós változata, a VIDI, vagy másképpen FIDI. szerintem édesek. egyébként szörnyen megbotránkoztunk dááávval, amikor a rostocki benzinkúton lévő két alkalmazott mindegyike cimbalmos buzi volt, ráadásul egyik csúnyább, mint a másik.
rostock egyik nagyon vicces élménye a szombat esti rögtönzött bulizás lett, amit abban a pillanatban szörnyű élményként reagáltam le, így utólag csak azt látom az egészből, hogy meglehetősen különbözik a németek és az én vérmérsékletem. az egész úgy indult, hogy dávid németországban tanító olasz újdonsült ismerőse elhívott minket egy buliba - aztán mivel ő és társasága még iszogattak, minket is felhívtak oda. felmentünk. voltam én és dáááv a magunk fiatalságával, az olasz srác a maga 28 évével, és a többiek...valahol 35 és 45 között. mindegy, viccesnek fogtuk fel, maradtunk, ittunk, berúgtunk, míg a többiek egy, maximum két sörrel elvoltak. merevek voltak, mint a kihűlt kávéban a kockacukor, de ez minket a legkevésbé sem zavart. aztán elmentünk buzibuliba, de AJJJ. egyrészt megfullaszott a levegő, életemben először befulladtam cigifüsttől, annyira levegőtlen volt a hely - de asszem ez lett volna a legkevésbé zavaró, ha maga a buli jó...dááávval elvoltunk, együtt botránkoztunk meg a bulizókon, ők meg mirajtunk valszeg. egyrészt ott valszeg ciki látványosan jólérezni magad, fizikai kontaktust létesíteni egy fél ölelés formájában...másrészt viszont legalább megtanultam ,hogyan lehet vigyázzállásban 'táncolni' egy üveg sörrel egész éjszaka. na nekem ez volt a buliból a konzekvencia. üvöltöttem akkor éjjel, hogy azonnal spanyolországba akarok repülni, mert ott legalább vérmérsékletileg közelebb állók vannak hozzám. aztán persze másnap már röhögtem az egészen.
dááávval összességében - érzésem szerint - nagyon jól megvoltunk és nem mentünk egymás agyára. én baromi jól éreztem magam - de cáfolj meg dáááv, ha te másképp gondolod :)igazából baromira megszoktam egy hét alatt, hogy folyamatosan együttvoltunk, és így még szarabb volt eljönni úgy, hogy ő ottmaradt. szentimentáliskodni nem akarok, tettem eleget, de azért igencsak összeszoktunk mi (megint) az elmúlt hónapokban - aztán most mégis más. hétfő reggel a buszra menet még együtt villamosoztunk, aztán ő leszállt a fősulinál, én mentem tovább. böszmén baromira semmit nem tudtam mondani elköszönésképpen, ő meg maximálisan úgy viselkedett, mintha ez nem elköszönés lenne. most már rájöttem, hogy igaza volt, de én akkor egészen máshogyan éltem ezt meg...szóval böszmén alig mondtam valamit, aztán a buszmegállóban egy nevetségesen gagyi popszám hatására egészen erős voltam és jó kedvem lett, aztán utána hirtelenjében visszarántódtam és bőgtem egyet. az akkor jól esett - és így álltam neki berlinnek.
folyt. köv. berlinről nemsoká, egy másik bejegyzésben.